Nehezen indultunk el. Fáradtak is voltunk. Sokáig sírt este Lilla, fájt a foga. De el kell menni néha. Érezni kell, mikor szükséges kikapcsolni, és csak egymásra figyelni. Ezek a külön-idők tartanak össze egy kapcsolatot.
Már az elején tudtuk, hogy megérte kimozdulni. Bár mindketten csüggtünk a mobilunk képernyőjén, várván mikor csörög, hogy a csapat feladta, induljunk haza, azért kamasszá válni újra, ordítani a dalokat, csápolni és csókolózni csillogó szemekkel nem utolsó dolog.
Mire Lovasi feljött a színpadra a Kiscsillaggal, már mindenki tombolt. Mi is.
Nem pénzért játszott egy órát kaptunk, hanem örömzenét, színpadi bohócot, valódi játékot!
Azon gondolkodtam el, hányan tudják vajon a tömegben bulizók közül, hogy egy Kossuth-díjas dalait üvöltik.
A koncert végére tudtam, vágyom az orfűi fesztiválra.
Beck Zoliék fél 12 táján kezdtek és fél kettőig abba se hagyták. A 30y számomra évek óta meghatározó.
Hol nyugtató, hol boldogító, hol polgárpukkasztó, de mindenképp kell.
A 17 éves lányom szerint ezen a koncerten neki kellett volna lennie, mert ez az ő zenéjük:).
Itt köszönöm meg neki, hogy az estét a húgával töltötte, altatta, vigyázta, hogy mi mehessünk.
És igen, nagy számban jelen voltak kortársai. És minden bizonnyal nem hinnék, hogy a médiában a káromkodások miatt csak hosszú füttyszóval leadható számok énekese a pécsi egyetemen tanársegéd a Romológia szakon.
Szóval mindenkinek ajánlom hallgasson bele a videókba, amiket fölraktam. Figyelje a szövegeket, van bennük gondolat. Hozzánk szólnak.
És a Szentimentálé-koncert június 26-án a MÜPÁ-ban egyedülálló élmény lesz annak, aki eljut!
http://mupa.hu/program/?pid=817
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése