Patchwork-család

Hát igen, ezek vagyunk mi!

A klasszikus vicc él nálunk: az én gyerekem, meg a te gyereked veri a mi gyerekünket :).

Hogy hogy lehet ezt túlélni... Megér egy regényt. Egyszer megírjuk, ezt megfogadtuk.

Addig is, ha időm engedi, mesélek.

Nekem van két tinédzser-korú gyermekem. Levente 15 múlt, Tamara 17.

A férjemnek van egy fia, aki kéthetente van velünk. Ábel 9 éves.

A közös gyermekünk Lilla most 7 hónapos.

Ha azt mondom, hogy nálunk is van testvérféltékenység, még a nagyoknál is, tudom furán hangzik. Ha azt mondom a nagy eközben anyjaként pátyolgatja, majd este kisgyerekként kéri, hogy bújjak hozzá és beszélgessünk, kezd összeborulni a kép.

Néha már én se értem a történéseket.

Ábelnek otthon az édesanyja elmagyarázta, hogy az apja lánya neki nem is testvére, és hogy a párja, akivel élnek, az édesapja, és a gyerek apukámnak nevezi. Kezd bonyolódni, ugye?

Naponta megkattanhatnánk az új fejleményektől.

A legszebb a karácsony volt, amikor is mindenki egyöntetűen imádkozott, hogy legyen már huszonnyolcadika!

Mindenki zizgett, hogy hol kell még enni, mikor, és kinek nem kéne őszintén megmondani, hogy mit gondolunk erről az egészről.

Ilyenkor derül ki, hogy túl sok nagyszülő van, annak ellenére, hogy a fele már nem is él, és mind ebédelni akar....

De ezt holnapig mesélhetném.

Végül a felét lemondtuk, és bár mindenki minket gyűlölt, kezdtünk megnyugodni.

Mára ennyi idő jutott...